Igencsak rég írtam…sajnos okkal. Elég mozgalmas volt az elmúlt 2 hónapom, költözés, beilleszkedés, korház…Minden ami nem fitt :(
Elkezdtem vívni valamint folytatom a kosárlabdázást…azaz folytatnám, mivel betegségem miatt kényszerpihenőn vagyok/voltam, de a héten újra nekilátok az aktív életemnek. Azaz tegnap kezdtük, Mia barátnőmmel kimentünk a Népligetbe „futni”, hosszas készülődés után (ami annyit jelent nálam, hogy mit vegyek fel…és illik-e a nadrágomon lévő narancssárga varrás a napszemüvegemhez) nekivágtunk. Bemelegítés…és futás…volt a terv, de sajnos a liget nem igazán kerekesszék kompatibilis…gödrök, repedések, úthibák, minden ami nekem akadályt jelent. Miámnak kiadtam utasításba, hogy fusson előre, és majd egyszer beérem…de hősiesen kitartott mellettem : ) így a tervezett futásból 1,5 óra séta lett, ami szerintem szintén nagyon jót tett nekünk : ) Kellemesen elfáradtunk mind a ketten, nekem a lelkemnek tette a legjobbat, mivel már nagyon hiányzik a mozgás. Terveim szerint a héten minden nap megyek vívni, és szerdán végre kosarazok is picit, persze csak mértékkel, és ez a mérték az amit nekem nagyon nehéz betartani, mivel ha elkap a hév nincs megállás(megülés).
Hajrá csajok! Itt a tavasz :)

(Marietta)

Megváltozott az edzéstervem az elmúlt hetekben. Míg korábban futásra igyekeztem felkészíteni magam, és ezért az edzőteremben futottam, kocogtam, gyalogoltam, taposógépeztem és bicikliztem, most az otthoni tornázáshoz kaptam kedvet.

Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy milyen videóra tegyem ezt, van ugyanis egy nagy kedvencem, akit úgy hívnak, hogy Jillian Michaels. Az amerikai Biggest Loser című műsorból ismerem (ne hasonlítsuk a Nagy Fogyás néven futott magyar próbálkozáshoz...), ahol Bob Harperrel (később ő is szerepelni fog majd blogbejegyzésben) együtt most épp a 11. évadban fogyasztják immár a kólán és hamburgeren élő amcsikat - elég nagy sikerrel. Nemcsak azért szeretem Jilliant, mert remek edző és láthatóan ért ahhoz, hogy mit kell tenni a fogyás érdekében, hanem azért is, mert a lelki folyamatokkal is tisztában van. Munkája során megtanítja azt is, hogy hogyan fogadják el magukat az emberek, hogyan helyezzék a saját szükségleteiket előtérbe, szóval nemcsak edző, hanem pszichológus is. Mellesleg kamaszként még duci lány volt, aztán nekiállt edzeni és sikeresen lefogyott.

A videóin persze mindez ilyen mélységekben nem tud megjelenni, de én azt is nagyra értékelem, hogy a gyakorlatok során nemcsak simán biztat, hogy kitartás, kibírod, gyerünk, hajrá, hanem a legkritikusabb szakaszokon emlékezetedbe idézi, hogy miért csinálod ezt az egészet. Csak annyit mond, hogy gondold végig, hogy mi a terved, mit szeretnél elérni - és ez pont elég, hogy az ember csakazértis folytassa. Máskor meg csak annyit mond, hogy "Do not forget to breathe!", hát, fogalmam sincs, hogy csinálja, de ezt mindig olyankor dobja be, amikor ténylegesen annyira a feladatra koncentrálok, hogy a légzésemről teljesen el is felejtkezem.

Mostanában a No More Trouble Zones c. videójára tornázom, akit érdekel (na nem az, hogy én hogyan tornázom, hanem hogy milyen a videó), az itt beleleshet:

Jó edzést mindenkinek! (Eszter)

hát igen, őszinte leszek...
Valamilyen nagyon buta belső ösztönzés miatt, mikor lassítanom kellett a tornán a fogam miatt, tökéletesen irreális módon lazítottam a diétán is- meg is hozta az ép ésszel előre megmondható eredményt sajnos. Kb 2 hét alatt az eddig ledolgozott 9 kg-ból 4 úgy visszajött,mint a sicc... Nem meglepő, hiszen pár éve, mikor előjött az inzulin rezisztenciám, ez volt a vezető tünet- alig 2,5 hónap alatt felszaladtak rám a kilók- méghozzá szám szerint 30.
Tutin visszavetettem magam, de most kell normálisan hozzáállnom, mert  nem szabad erőltetett menetbe kapcsolnom, hiszen nem a gyors súlyvesztés a célom ugye, hanem a fittség és az is,hogy szoptatás mellett csináljam ezt az egészet.  De úgy látszik, még komoly munka vár rám abban, hogy életmódváltás legyen a sport és az alacsony CH- os étrend is és ne diéta...
Mindenkinek jó mozgást kívánok :) Lina

Szükség volt a napi edzésekbe egy kis változatosságot varázsolnom. Egy ideje csak a szobabiciklivel volt szorosabb kapcsolatom. Úgy gondoltam a nagy felfújható fittnesz labdámmal fogom színesíteni a programot. Hozzávetőlegesen 50 cm átmérőjű a laszti, így tökéletes arra, hogy négykézláb csináljak feladatokat rajta.  A hassal ráfekszem és így a gerincemet és a csípőmet is könnyen kimozgatom. Régi jól bevált „cicahát – kutyahát” mozdulatokkal kezdtem. Igazán jókat mulattam. Többször is úgy dőltem el oldalra, mint a „Jancsi baba”. Volt, hogy az utolsó pillanatban még sikerült a kilengésemet korrigálni, de azt is be kell vallanom, hogy talán többször landoltam valamelyik oldalt a földön. Ilyenkor elkiabáltam magam apunak, hogy némi segítségre szorulok. A 10. visszarakás után már kezdte Ő is úgy érezni, hogy edzést tartok neki is. J Lábaimmal végül rájöttem, hogy kitámaszthatom magam, így onnantól kezdve nem volt ide - oda dülöngélés. Fejemelésekkel folytattam volna, de csúfos vége lett. A buksim nem óhajtotta elhagyni a labda felszínét, akármennyire is próbálkoztam. Áttértem a fenék formálásra, ami ugyan a kerekesszékben ülve jelenleg kevésbé mutat jól, de eljön még az ideje, hogy a farzseb hogy mutat a nadrágon  is fontos szempont lesz egy farmer vásárlásnál. Ugye Marietta? :) Később kikerült a hasam alól a labda és háton fekve a lábaim alá tettük. Kezdetben csak belenyomtam a sarkamat, hogy nyúljanak a szalagok a térdemnél, majd falnak támasztva tolni kezdtem, hogy a combjaimat is átmozgassam kicsit.

 Néhány hete Anna barátnőmtől kaptam egy izomstimuláló készüléket, aminek a tappancsaival mozgásra késztetem az izmaimat. Egy 15 perces intenzív kezelés után az izmaimat imádom fogdosni, nyomkodni, és nem utolsó sorban mutogatni. J Nézd, nézd, itt van a kis izmocskám, érzed? A vádlimon, karomon észrevettem változásokat. Nyilván nem lettem (mégJ) Béres Alexandra izomzatú, de kezdetnek nem rossz. Természetesen tudom, hogy a kis készülékem nem helyettesíti a mozgást, de voltak olyan napok, amikor nyert a lustaságom. Az elmulasztott tornákat másnap igyekszem beépíteni az az nap végzettekbe. Így az évi 365 óra mozgással töltött fogadalmamhoz tartom magam. Sőt az év eleji lelkesedésemnek köszönhetően, amikor is 1,5 – 2  órákat dolgoztattam magam, olykor megengedhető egy kisebb lazsálás. De ebből nem csinálok rendszert!  (Fanny)

Nem álltam ám le a sporttal, igaz most nem az intenzív verziója megy.Azért nem jelentkeztem,mert egy ideig szervizben volt a gépem, majd újra...de már reanimálva van és sebesen száguld :)

Mivel fáj a fogam rendesen / voltam már dokinál,csak hát tovább tart,mint reméltem, lesz még pár köröm ott/ nem nagyon tudok olyan sportot csinálni, ami lihegéssel jár, mert  a legkisebb légáramlat a fogamra és ugrok,mint a legkisebb tapsifüles...Így marad a mindennapi finom kis jóga. Érzem már a hatását, mintha kicsit hajlékonyabb lennék és nem annyira vágyakoznék a reggeli kávé után, egész jól ébredek anélkül is.
A fogászat után kezdődik a kinti móka, hiszen fel kell készülnöm,hogy tudjak Szigetkört futni bratyóval. :)

Jó mozgást mindenkinek :)

Lina

Igen, tudom. Nagyon elmaradtam a beszámolókkal. Most, hogy nincs kifogás arra, hogy miért nem mozgok, lesz arra, hogy miért nem írok. Na jó, nem magyarázkodom. Szerencsére csak a blog megírásával linkeltem, nem pedig a mozgással. Az elmúlt két hét a szobabicikliről és a súlyzókról szólt illetve a nagy sétákról.  A tornát most egy kicsit háttérbe szorítottam, mert nem volt türelmem hozzá, valahogy túl lassú volt. Pedig tényleg nagyon jó, szóval hamarosan visszatérek, ha egy kicsit kevésbé pörgök. A séta viszont mindig nagyon jólesik. Szeretem nézni az embereket, a várost, élvezem, ahogy az irodából kilépve belecsöppenek az eseményekkel teli utcai forgatagba. A ligeten keresztül megyek haza, ahol sok futóval találkozom, és mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy miért nem vagyok képes én is rávenni magam a futásra. Nem baj, most ezzel nem is foglalkozom, így is nagyon szép az, amit kitűztem: hetente kétszer másfél óra mozgás. Amúgy is úgy képzelem, mint a fogorvosparámat. Egyszer csak elmúlik és nem értem majd, mi volt ez az áttörhetetlen fal.

Élvezem a mozgást, nem mondom, hogy mindig van kedvem felpattanni a cangára majd emelgetni a súlyzókat, de megéri, mert nagyon jót tesz. Itt fontos megjegyeznem, hogy nem a kilók csökkennek (sőt!), hanem fizikálisan és mentálisan érzem jobban magam. Sajna, baromi jófej voltam magamhoz, mondván, hogy úgyis mozogsz Barbi, egyél bármit, ha megkívánod. Aha. Hát nem. 

Újra itt! Mentségemre legyen mondva, hogy influenzás voltam és költöztem! Most értékelem a sport azon oldalát, hogy megerősítette az immunrendszerem. De tényleg!!! 4 nap alatt letudtam az influenzát :) Kimaradt 2 hét mozgás egy seb miatt:((( Tegnap elmentem kosár edzésre, de csak nézőnek(szintén a sebem miatt), rossz volt így nagyon!

Ma gondoltam felavatom az új lakást! Mivel legfontosabb szempont volt a költözésemnél az, hogy beférjen az edzőgépem a lakásba nem állhat kihasználatlanul! :) Tehát átültem rá..mire eszembejutott, hogy otthon apukám segít, mert én nem érem el a fenti súlyokat...meg kellett terveznem, hogy is oldjam ezt meg, de sikerült! Hátizom és mellizom letudva, utána székbe vissza ágyra ki (nincs matracom, nem tudok talajon edzeni) és jöhetett a hasizom valamint a tricepsz, ez kb 1,5 óra mozgás volt. Úgy érzem megérdemlem a vacsorám, ami 2 mandarin és egy alma :) Remélem újra fitt leszek :) Marietta

Egyik nap, a szokásos aerobic-edzésemet nem egymagamban, hanem lelkes segítőimmel, sporttársaimmal sikerül abszolválnom. Ők személy szerint gyermekeim, Oli és Lilus voltak, akik nagy reményeket fűztek első, közös Alexandrázásunkhoz.

Olinak már jó előre felvetettem a dolgot, mire ő természetesen lelkesen igent mondott és nagyon várta a délutáni időszakot. Liluska meg úgyis benne van mindenben, úgyhogy őt sem kellett nagyon biztatnom. Megkerestük a lemezt, ami már maga egy tornamutatvány volt, hisz bemásztunk az asztal alá, majd a szekrény tetejére és egyéb izgi helyekre, majd nagy nehezen megtaláltuk a dvd - t. Oli majd kiugrott a bőréből: „Úgy izgulok, Mami!” – felkiáltásokkal motivált engem is, aki kevésbé voltam lelkes és izgatott, hisz sejtettem, mekkora szívás lesz nem csak a sport, hanem e nehezített, több résztvevős verzió is.

A be-és kilégzéseket, bemelegítéseket körülbelül úgy csinálta Oli, mint pár nappal ezelőtt édesapja, de míg férjem mozgáskoordinációja könnyeket csalt a szemembe nevetéstől, ugyanez a fiam esetében a meghatódottság érzésévé vált. Közben többször megkérdezte, hogy miért kell most ezt meg azt csinálni, de mivel ezekre igazán egzakt választ nem tudtam adni, így hamar felhagyott vele.

Lilus az első perctől megbabonázva állt a televízió előtt és döbbenten szemlélte Alexandrát, majd engem, de inkább Szandit. Szegény kislány, ilyesmit még nem igazán látott eddigi kis másfél éves élete során, így nem igazán tudta mire vélni a dolgot. Volt, hogy felmászott a képernyő előtti asztalra is, hogy megérintse ezt a különleges nénit, majd amikor onnan leparancsoltam, úgy döntött, hogy magára vonja a figyelmet és minden előzetes nélkül elkezdett bömbölni, majd az ölembe kéredzkedett. Mindezt akkor, amikor pont egyensúlyozni kellett volna, egyik lábunkat emelgetve előre. Mindegy, teher alatt nő a pálma, gondoltam és kis 13 kilós súlyzómmal folytattam a gyakorlatot, egyébként sikerrel.

Sajnos nem igazán akarta elhagyni remek kis helyét, így folytattuk a többi gyakorlatot, kicsit nehezítve azzal, hogy most már Oli is rángatta a kezem (persze, mi az, hogy Liluskával foglalkozom csak), miközben a szó szoros értelmében dőlt a nevetéstől, főleg akkor, amikor néha sikerült legalább őt leráznom magamról.

Amikor terpeszben rugózni kellett, akkor Oli alagútnak használt engem, miközben hangosan számolt, mint Alexandra, Lilus pedig átült a számítógép előtti forgó székre, majd pörögve próbált rajta felállni, így néha odaugrottam, amikor repült volna le a székről. Aztán ezt elunva felemeltem a széket magasabb állásba, de sajna ez sem jött be, mert Lila egy kiadós és eredménytelen üvöltés után,odatolta a kis sámlit és arról evickélt föl újra a helyszínre, tovább folytatva fantasztikus, lélegzetelállító mutatványsorozatát a porondon.

Közben én négykézláb emelgettem a lábaim, Oli itt is átmászott alattam, majd amikor a lábaimat egyébként is csak az akaraterőm emelte már, még rácsimpaszkodott és őrült nehéz súlyzóként húzta lefele őket, s amikor ezt is megunta, felpattant a hátamra és a homorítás-domborítás alatt megszakadt a nevetéstől.

Már csak a hasizom volt hátra. Nagy szerencsémre ez mindkettőjük érdeklődését felkeltette, így felválta ugrottak bele a gyomorszájamba és egyéb hasi részeimbe, majd szomorúan konstatálták, hogy ennek a mulatságnak is vége lett. Megpróbáltak rávenni, hogy még egyszer nyomjuk le az egészet, de én kevés dologban voltam biztos eddig ennyire, mint ebben, hogy mára bizony elég lesz ez. (Gigi)

 Rozsdásodások

Kicsit elmaradtam mostanában a bejegyzésekkel, ami nem jelenti azt, hogy lazsáltam, ugyanis futottam, Alexandráztam és a Pilatest is kipróbáltam az elmúlt napokban, csak leírni nem sikerült.

Azért néhány nap kimaradt a múlt héten, ami annak tudható be, hogy három vizsgát nyomtam le 5 nap alatt, így kénytelen voltam kicsit azokra is szánni az estéimből. A vasalás valahogy kimarad mindig...nem is értem, pedig igazából - kövezzetek meg - tulajdonképpen szeretek vasalni, főleg látni azt, hogy fogy az egyik kupac (a vasalatlan) és nő a másik (kivasalt). Na mindegy, nem is erről akartam írni.

Szóval miután kihagytam néhány napot, Szandival is nehezebben ment az edzés...nagyon vártam a végét, fájt mindenem közben...aztán utána persze klassz érzés volt, de amíg odáig eljutottam!

Aztán a futás. Délután öt körül sikerült indulnom, ami - úgy tűnik - a legrosszabb időpont. Mindenki jön haza a munkából, rengeteg autó száguldozik, ami abból a szempontból nagyon gáz, hogy a kutyát mindig be kell hívnom, megfognom, majd vele próbálok kocogni tovább, miközben minden ugrásomnál fojtogatom, ahogy rángatom a nyakörvét. Ennek ő sem örült annyira, úgy láttam. 

Babakocsit tologató anyukák, nagyszülők és rengeteg kutyasétáltató, óriási kutyákkal. A vizsla valamiért úgy érzi, hogy neki ilyenkor engem kell őriznie, így mindenkire felborzolja a szőrét, kihúzza magát, hátha óriásinak és félelmetesnek fog tűnni. Még morog is. Aztán ha csak egy pincsi is közelebb jön, nem is kell, hogy hozzáérjen Culához, az én hős ebem felsikít, felordít és behúzza fülét-farkát, mintha egy oroszlán végső csapását próbálná kivédeni. Ettől minden kutyagazdi bőszen szidni kezdi saját ebét, hogy szegény kis vizslában mekkora kárt okoztak, mire én megnyugtatok mindenkit, hogy a vizslának semmi baja, csak kicsit hisztis. 

Na de a lényeg, hogy ilyenkor sem futunk, meg akkor sem, amikor rozsdás tagjaim egyszerűen nem engedelmeskednek. 

Annyira felidegesítettem magam azon, hogy nem ment aznap a futás, hogy az utolsó métereket úgy tettem meg, hogy berregve megcsíptem a vizsla hátát, mire ő szívinfarktust kapott és hanyatt-homlok elkezdett menekülni, én meg olyan sprintben követtem, hogy majdnem utól is értem a kapuban. Vicces látvány lehettünk a szomszédoknak. Ő mindenesetre ezen a  napon kaparta a kaput, hogy engedjem már be, hagyjam már végre békén a hülyeségeimmel aznapra.

A "Pilates kezdőknek" meg egy óriási csalódás. Majdnem elaludtam közben, pedig a "teljes edzés"-t választottam rögtön elsőre kalandvágyból. Na hát, kaland az nem volt, még nehéz gyakorlatok se, plusz szegény nő, aki a tengerparton mutogatta a gyakorlatokat, baromira idegesített, mert végig idétlenül mosolygott és őrült lassú és uncsi volt az egész. Szóval, ha valaki erre vágyik, akár öribe is övé a dvd. :)

Mindezek ellenére futok és sportolok tovább és erre sarkallok mindenki mást is! Sőt! Mivel egy dekát nem sikerült fogynom, így mától fogyi is van sajna...eltökélt szándékom visszanyerni a régi alakzatomat. :D (Gigi)

Beleadtam Anyait-Apait 

A héten nem brillíroztam, mondhatni sumákoltam. Gyártottam a jobbnál-jobb kifogásokat, hogy ma miért nem. Hétfőn gondoltam, hogy sétálok másfél órát, mert ez még nagyon jól jöhet, be lehet dobni a beígért mozgás egyik felének. Hát, kapóra jött. Most vasárnap este van. Anyuéknál voltam egész nap, dőltem jobbra és balra. Aztán bevillant egy kép, hogy mi lenne, ha befűzném Anyát is, hogy tornázzon velem, mert az jó Neki és nekem is. Így is lett. Apát megkértem, hogy keressen egy jó kis dvd-t, előkészítette a terepet, mi pedig Anyával nekikezdtünk. Hamar jött is a sikerélmény, egy nagyon kellemes, nyújtó, izmokat megdolgoztató és közben feszültségoldó torna volt. Pont másfél óra. Hát így adtam bele Anyait-Apait, de jövő héten ígérem, szorgalmasabb leszek.

Ami még segített abban, hogy vasárnap nekikezdjek a tornának, hogy szombaton elolvastam Gigus beszámolóját és tök nagy kedvet csinált a mozgáshoz. Jókat nevettem és persze el is szégyelltem magam, hogy én milyen lusta vagyok, bezzeg ő két gyerek mellett is nyomja.

Ésésés ami még őrült erővel hatott rám, naná, hogy Fannus. Apukám átírta dvd-re az ő gyerekkori VHS kazettáit. Kíváncsiságból belenézetem. Nem tudtam abbahagyni. Képzeljétek azt el(a fenti kép segít), amikor Fannus, fent áll a dobogó legfelső fokán nagymamája karjaiban, neki szól a zene, mindenki tapsol, mert egy úszóversenyen ő is elindult és nagy erőfeszítés árán, de végigússza a távot. Szuper vagy Leklekem! Ezt eddig is tudtam, de most már még jobban tudom!:)  (Barbi)

Futást ígértem, pontosabban beszámolókat arról, hogyan készülök a tavaszi futóversenyre.

Nos, ezzel egyelőre még nem szolgálhatok, lévén az elmúlt napokban még a busz után se futottam, bár az egyébként sprintekhez igen kiváló edzés tud lenni, és ha kellően jól végzi az ember, akkor még egészséges is, hiszen nem a busz kipufogóját szippantja be egynémely káromkodások közepette, hanem utastársainak kellemes illataromáját. 

Tegnap este viszont mégis sikerült mozgásigényemet kielégíteni, ugyanis egy céges rendezvény keretében elmentünk bowlingozni. A maximum 1-2 órásnak szánt könnyed programból a végére négy órás folyamatos gurítás lett, ami tekintve, hogy NEM tudok bowlingozni, igen komoly teljesítmény.

Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy karizmom az úgy nagyjából nincs. A bowlinggolyók többnyire nehezek, és bár vannak köztük könnyebbek is, amiket egész jól tudnék kezelni, tudom, hogy minél nehezebb a golyó, annál nagyobb az esélye, hogy legalább pár bábut sikerül felborítanom vele, ezért közepesen nehezet választok. Innentől a kihívás már adott: a golyóval el kell jutnom a pálya elejéig, addig piszkosul koncentrálok, hogy el ne ejtsem, ott viszont aztán meg kell próbálnom úgy rápottyantani a pályára, hogy azon egyenesen végigguruljon, némi lendülete is legyen, és hogy időnként azért mosolyogva fordulhassak hátra az egyébként nagyon aranyosan nekem drukkoló sporttársakhoz, ne a szélső árkokban kössön ki. Mindezt igen látványos (khm) technikával, kétkezes módszerrel sikerült megvalósítanom, és meccsről-meccsre egyre jobb lett az eredményem, amire igen büszke vagyok. 

Más kérdés, hogy a szomszéd pályán a társaságunk egyetlen másik női tagja az ugyanakkora golyót, mint amivel én játszottam, könnyedén lendítette előre, két meccset is igen komoly előnnyel megnyert... de ez nem keserít el, inkább csak büszke vagyok nőtársamra, és remélem, a következő hasonló alkalommal már én is eredményesebb leszek. Addig is gyúrok bicepszre meg tricepszre. 

(Eszter)

 Hétfőn Dóri barátnőmtől megkaparintottam Carmen Elektra kezdő sztriptíz aerobikját. Kedden munka után ismét gyalog keltem útra az „edzőtermem” felé. Amint hazaértem a vasalódeszkát felállítottam, laptopot bekapcsoltam és rátettem - hogy jól lássam - majd a pendrive-ot bedugtam, redőnyt lehúztam, gyorsan átöltöztem és hallgattam mi vár rám…

Az edzésprogram célja, hogy táncolva erősítsük a testünket és egy kis színt vigyünk az életünkbe. (eddig remek) A nem túl megerőltető edzés során (juhéé) táncmozdulatokkal kondicionáljuk és erősítjük a testünket. Elsősorban a csípőnket, a combunkat a fenekünket és a hasunkat.(izomláz ezerrel).

Az első sztriptíz gyakorlatban az alapelemeket tanuljuk meg, a csípőkörzést a fejkörzést és mindazt, ami a kettő között van. (hmm) A második gyakorlat alatt felforrósodik a levegő (ezt kétlem), hiszen a combunkat és lábunkat is megdolgoztató talajgyakorlatokkal bővítjük a repertoárunkat.

A sztriptíz tulajdonképpen egy tánc, úgy melegítünk be, mint a táncosok. (izgi)

És a végén még kaptam egy jó tanácsot: Mindig adjatok hozzá valamit a saját személyiségetekből, mert a szexisség titka bennetek rejlik. Ez a rész annyira nem bontakozott ki az este folyamán, hiszen arra koncentráltam, hogy meg tudjam jegyezni és hozzávetőlegesen ugyanúgy megcsinálni a gyakorlatokat, ahogy Carmen. Inkább a paródiájának éreztem magam, de sebaj, lesz ez még majd sokkal jobb.

A héten háromszor sétáltam haza és egyszer másfél órát tekertem a szobabicajon. Még gondolkozom, mi legyen a jövő héten.

U.i: A képen Fannussal közösen kidolgozott Fittlesz-l programunk látható, melyet Emesével közösen valósítottunk meg. Eméről egyelőre csak annyit, hogy ő filmekre tornázik. (pl. Dr. House)

Várunk!:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajrá csajok!

(Barbi)

 

 

Hmm… na jó, egy falat csokoládé belefér, ha már tornázom. Mindig így kezdődik, majd folytatom, hogy még egy, és még egy, míg nem arra leszek figyelmes, hogy egy ültőhelyemben el is fogyasztottam közel fél tábla édességet. Aztán dühöngök, hogy ezt most még is miért kellett Fanny?(!) Elgondolkodom, hogy vajon ez a néhány másodperc öröm, mennyi gyakorlatba fog nekem kerülni. Megérte? Majd arra is rájövök, valójában csak az első kocka volt íncsiklandozó, a többit már csak faltam, ki sem élveztem. Teli pocakkal, magamra haragudva kezdek neki készülni ezek utána a napi mozgásnak, plusz a „büntető” feladatoknak. Közel sem látom még az edzés végét, de lassan bemelegítő gyakorlatokkal kezdem. Átmozgatom a porcikáimat, fej körzés, vállemelés, lábfej „integetés” és még sorolhatnám. Majd miután sikeresen kibogozom a fülhallgatóm zsinórját - hozzátenném sosem értettem, hogy képes magától egy nap leforgása alatt „gordiuszi csomó” nehézségbe gubancolódni – összeeszkábálom a telefonommal, majd a zene végre áramlik a fejembe, amitől kezdek egyre jobban felpörögni. Általában ilyenkor a rádióállomások között tekergek, és keresem a hangulatomhoz illő pörgős muzsikát.  Majd megtalálom végre a „beinduláshoz” való számot. Ilyenkor, mindig elképzelem magam, mintha a Flashdance című filmben lennék, abban a jelenetben mikor egy helyben fut Alex, a hangosan szól a zene, ő meg csak csinálja 150%-osan. Belejövök és teljes gőzzel az izmaim erősítésére koncentrálok, meg a csoki kockák ledolgozásán. Érezem, hogy „él” a testem, bizsereg a vérem és már nem csak úgy mozgok, élvezem is. Örülök, hogy túlestem a kezdeti nehézségeken és „megsimogathatom” a buksim, hogy nem engedtem a kis „ördögnek”, hogy majd holnap tornázom, hisz akkor is van nap. Ilyenkor fantasztikusan hangzik, hogy majd legfeljebb kétszer annyit csinálok másnap, így a mait is pótolom. Nem, nem! Ezzel borul a fokozatosság elve, ami egy szuper dolog, ha tudjuk tartani magunkat hozzá. Valahogy a feladatok végére még is kellőképp elfáradok és gondolkodóba esem, mi lenne, ha ma egy picit „lecsippentenék” az időből és, mint aki jól végezte dolgát fürdeni megyek. Majd beugrik egy hang és egy mondat. Édesanyám, aki mindig képes volt erőt csalni belém a minden napi küzdelmekhez, egy levelében írta nekem, mikor Ő közben a saját betegsége ellen küzdött a kórházban.  Magam pedig igyekeztem túlélni a számomra akkor még nagyon idegen Mozgásjavító Iskolát és úgy éreztem nélküle nem megy. Majd újra és újra olvastam szavait és erőre kaptam, ahogy a mai napig teszem.

    „ Tudod, nem állok mögötted, de magadnak kell megtenned, mindig azt a bizonyos pluszt.”

(Fanny)

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is írjak a hétről…írjak-e…de mivel a kudarcokról is be kell számolni, gondoltam megosztom milyen volt a hetem második fele.
A szerdai kosáredzésem eredménye: nem bírom megemelni a jobb karom, és a csuklómmal is vannak apróbb problémák. Most valahogy nem érzem úgy, hogy megérte….
Jó volt kosarazni, de egyre jobban azt érzem nem nekem való. Én igyekszem, van pár fiú aki segít, tanácsokat ad és mondja mit is kéne csinálnom, de páran csak morognak ha valamit elrontok….ami igencsak elkeserít. Azért nem adom fel!
Kaptam két megjegyzést, hogy szálkásítanom kéne inkább…de az a baj, hogy nem szeretek kis súlyokkal kínlódni (szálkásításhoz kicsi súllyal kell dolgozni, míg tömegnöveléshez naggyal, én a másodikat jobban bírom). Mellékesen megjegyzem, hogy ezektől a megjegyzésektől végig vagyok sértve…főleg mert az igazság fáj a legjobban az embernek.
Így hétfőn új edzéstervet csináltatok, talán bejön és kicsit feszesebb lesz a testem.
Szombaton ha minden igaz rögbi :D
A másik szerelem, igaz ez nem az én sportom mivel nem versenyezhetek, de időtöltésnek tökéletes. Végül is a sport az sport. És ez a lényeg!
Csütörtökön és pénteken tanultam, semmi mozgás. :(
Szombaton rögbi…ami kicsit késve el is kezdődött. Elsőnek bemelegítés majd pár labdás gyakorlat, ekkor hátratört az edzőszékem háttámlája, ami eléggé ijesztő volt…nem kicsit lettem ideges, de sebaj, van másik szék, ami nem az én méretem és nem nekem van beállítva a háttámla, 10 perc után minden csavaromat (amikkel rögzítve van a törött gerincem) éreztem belülről kifelé szúrni. Így abba is hagytam. Most tanulok, és a héten nem is lesz lehetőségem már mozogni. Következő hétre felhalmoztam 5 vizsgát…kimarad a fotózás, kosáredzés, sportterápia:(
Ez ilyen egyszer fent és megint fent ;)
Többieknek több szerencsét!!! (Marietta)

Csak egy gyorshír: hónapok óta 16-os farmerban járok (azaz 44-es),  és
ma poénból felpróbáltam a 12-es (azaz 40-es) farmert,ami legutoljára a
combom közepén megakadt, de most - igaz behúzott hassal , de még be is tudtam gombolni. :)
Úgyhogy tovább folytatom a most már átalakított menetrendet: napi váltásban megy a torna és a jóga esténként, reggel pedig laza nyújtó-bemelegítő feladatokat csinálok, hogy aktívan induljon a nap.Emellett letettem pár napja a kávét, helyette gyógytea és szükség esetén fekete tea van. Szépen tisztul az arcom, elmúlnak a ronda ragyák, amikkel 4 éve küzdök, most már csak a hónap bizonyos napjain jelennek meg :) Kezdem jól érezni magam :)
-8 kg :))
(Lina)

Az elmúlt napokban a szobabicaj pihent az ágyam alatt. Későn jutott időm a mozgásra, de kihagyni nem szerettem volna, így elalvás előtt háton fekve vettem kezelésbe izmaimat.  Nagyon hasznosnak bizonyult az éjszakai polcon tárolt könyvem, mert a kis vizes palackomat elfelejtettem bekészíteni, egyedül pedig, nem tudok kiszállni az ágyból és kirohanni, orvosolni a problémát. Egy keménykötésű több mint, 270 oldalas olvasmányt emelgettem. Meg kell, hogy valljam a 30-nál már azon gondolkoztam, vajon miért nem inkább könnyű, rövid és szellemes képregényeket tárolok magam mellett, mennyivel egyszerűbb dolgom lenne. Bár tudjuk, nem mindig az egyszerűbb út a jobb. Ez most is így volt, és a végére mikor túl voltam az 50-50 emelésen jobb érzés volt, hogy nem hagytam abba és nem cseréltem le egy szó szerint könnyű olvasmányra. Majd kevésbé látványos, de annál hasznosabb izomcsoport szorításokba kezdtem. Fentről lefelé haladva a 20-20 „befeszít, majd elenged” gyakorlatot csináltam. Karok, fenék, combok s végül a vádlik következtek. Egy kong-fu mestertől tanultam imaginációs gyakorlatokat, amik ilyen helyzetekben tökéletes feladatnak bizonyulnak. Elképzelem, hogy felülök, emelem a lábaimat vagy akár futok. Ha valóban a tevékenységekre koncentrálok, azokat az izmokat mozgásra sarkallom, melyek szükségesek mondjuk a felüléshez. Emlékezz csak arra, ha álmodban, mondjuk nagyon sokat sétálsz vagy  lépcsőzöl, reggelre úgy érzed mintha valóban megtörtént volna, majd akár az izomláz is megérkezik bizonyítva, hogy az izmaid dolgoztak, még ha közben csak feküdtél is. Mára ezen módszerre  alapulva egy fittnesz videót  választottam az internetről mozgásképp. Amit tudok fizikálisan is csinálok, a többit pedig mentálisan fogom elvégezni. 

(Fanny)

 

A hétvégi bűnözésem után( 2 szelet pizza egy perec és egy kitkat) újra belevetettem magam az „aktív” korházi életbe. 

Azzal kezdtem a hetet,hogy az állítógépben nagyon meghúztam a jobb karomat, naggggyon:( Nem is foglalkoztam vele míg sportterápián az egyik gyakorlatnál azt hittem elsírom magam a fájdalomtól( 2 zsámoly közt ülök a földön és ötvenszer kinyomom magam rajtuk). Ki is hagytam:(

De hősiesen megcsináltam minden mást a szokásos 90 percem alatt, de nagyon bekeményedett a karom:(

Este így pihentettem, remélem holnapra megjavul, mert lelkiismeret furdalásom van, hogy nem 100%-os a mai teljesítményem.

Keddi programom: 9-től sport, nem éreztem, hogy még fáj a karom így nagyon vígan növelgettem a súlyokat: tricepszre az eddigi 12,5 kg helyett 15 kg és mellizomra is ugyanez, és még egy gyakorlatomnál lecseréltem a gumiszalagot erősebbre. Totál hulla lettem a 1,5 óra után, de nagyon büszke is, hogy ekkora súlyokat emelgetek…ez volt kb ebédig amikor annyira elkezdett fájni a karom, hogy a székemet alig bírtam tekerni, ezzel fárasztottam mindenkit, hogy mennyire fájok.

DE! Megérdemlem! Minden hozzáértő megmondta, hogy pihenjek…de nekem aztán lehet beszélni, most fekvés és türelem…Holnap este kosár, arra össze kell szednem magam!!!

Szerda reggel boldogan vettem tudomásul, hogy kutya baja a karomnak. Sajnos tanulnom kellett így kimaradt az állás…13:00 sportterápia, mindent maximálisan kivégeztem, kellőképpen elfáradva kezdek tanulni, este 7-ől edzés ♥ Remélem most jobban bírom mint múlt szerdán, és nem akadályozom a fiúkat sem. 

Pár hónappal ezelőtt felajánlottak egy fotózást, aminek kimondhatatlanul örültem, de valahogy ki is ment a fejemből, kedden hívtak, hogy akkor jövő héten valamikor megejthetnénk....Hoppááá…itt ez az „izé” a hasamon!!! Úszógumiformavalami….

Tehát van durván egy hetem, hogy „fotoképes” legyek…nem kis meló!

Holnaptól 0diéta és tripla hasizom!!!

Kitartás lányok! Lassan jön a tavasz :D 

(Marietta)

Nem sikerült igazán aktiválnom  magam az elmúlt napokban, így nem ment a torna és a jóga sem, maximum sport a séta volt babakocsival és az orvosi váróban rohangálás Dorka után. Ma viszont nagy levegőt vettem és nekiláttam. Évekkel ezelőtt kaptam apukámtól egy kis otthoni fitnessgépet, amit gyakorlatilag ő használt eddig, én csak néha. Most áthoztam magamhoz és erőt véve magamon, használtam jó fél órát. Az elején rögtön nehezebb verzióban, hol 9, hol 16,5 kg, de volt,hogy 25,5 kg plusz súllyal toldottam meg a gyakorlatokat :D És a kis nehezékeim önállóan is dolgoztak a padon. Ha ez nem inspirál,akkor semmi :) Ma este még kicsit jógázok lazulásként, mert nagyon érzem minden porcikám :) Nagggyon jó :))

(Lina)

Nevezzünk engem Szomszinak.

Tegyük fel, hogy van egy kreatív szomszédom, aki rávesz, rábeszél, vagy csak felvet valamit, ami elindít dolgokat. Így történt az, hogy kb. 12 kiló fogyás után pár évvel ezelőtt új motivációt kerestem. Épp belebotlottam a Szomszédomba, és megkérdeztem Tőle, hogy milyen fogadalmat tegyek magamnak, hogy további 5 kiló leadására bírjam rá az agyamat. Erre Ő, mintha már évek óta csak erre a kérdésre akarna ötletet adni, rávágta, hogy ha nem teljesítem az 5 kilót, kb 2 hónap alatt, akkor egész márciusban járjak gyalog a munkahelyemre. Én meg ugye elvetemült, elszánt vállalkozó, megszeghetetlen fogadalmat tettem. És persze ennyi idő alatt 12 kiló fogyás után a szervezet nem produkál csodát: az év március egytől nekivágtam a reggeli 5 kilóméteres távnak. Először elmeditálgattam közben, majd rájöttem, nem vagyok érdekes magamnak egy órán át, jött a bartók rádió és elmélkedés, majd néha angoloztam, és a legjobb formámban rávettem a kollegáimat, akik a környéken laknak, hogy tartsanak velem. Tematikusan készültünk ezekre a sétákra, mindig előre tisztáztuk a témát, hogy még különlegesebbekké tegyük ezeket a reggeleket. A dolgot hamar megkedveltem, sőt rászoktam, könnyítésként biciklire cseréltem a sétapálcát, és így lett, hogy áprilistól novemberig szenvedélyes mozgóvá váltam.
Most új izgalmakat keresek, mert új dologra vágyom. Elszánt vagyok, elvetemült ha kell. Most a zsebemben van egy joker fitnessbérlet, van egy lelkes squashtársam, egy jó fej gyaloglószomszédom, egy sportimádó pasim ésésés a sziget és a liget nyitva, bicikli leporolható:)
Holnap kezdem, egy rövid nap utáni egyórás spinninggel, aztán sikeremet egy all-you-can-eat vacsorával jutalmazzák meg:)))
Az élet szép:)

(Szomszi)

Eszter vagyok, májusban leszek 35. Kezdhetném úgy is, hogy 34 éves vagyok, de pár hónapja erősen foglalkoztat ez a 35-ös szám. Nincs kapuzárási pánikom, nem erről van szó. Egész egyszerűen csak azt érzem, hogy szeretnék elégedett lenni mindazzal, aki vagyok, amikor eljön májusban az a bizonyos nap, amikor 35 évessé válok.
Nincs persze miért keseregnem, van jó állásom, lakásom, barátaim, és egy hobbim (fotózás), ami igazából több is, mint hobbi. Mégis, úgy érzem, hogy valami még hiányzik.
Hogy mi ez a valami? Fiatal koromból valahogy kimaradt az az időszak, amikor mások többnyire megélik, hogy szépségük, önmagukkal való elégedettségük a csúcson van, én egy eléggé magának való, zárkózott csaj voltam. Ezért azt gondolom, épp itt az ideje, hogy "csúcsra járassam" magam, és mi lenne erre alkalmasabb időpont, mint egy kerek születésnap?
A cél érdekében jobban odafigyelek arra, hogy mit eszem (az elmúlt pár hónapban 5 kilótól sikerült így megszabadulnom), és a sportot is igyekszem egyre jobban beilleszteni a mindennapjaimba.
Ez utóbbit tekintve konkrét terveim is vannak: eddig több alkalommal fotóztam már a Suhanj! csapatát az oldalvonalról, megörökítettem örömüket, ahogy beértek a célba, idén azonban szeretnék végre velük együtt suhanni. Egyelőre nem nagy távon, az április 10.-én megrendezésre kerülő Vivicittá Városvédő Futáson szeretnék a 6,5 km-es távon elindulni. A felkészülésemről pedig itt, a blogon fogok rendszeresen beszámolni - számítok a támogatásotokra, előre is köszönöm mindenkinek!

(Eszter)

Ma egy kicsit színesítettem a programot és megkerestem egy ősrégi Rubint Réka cd-t. Kissé elbizonytalanodtam, amikor többször is kihangsúlyozta, hogy ez sokkal nehezebb, mint az első (az nincs meg). Aztán amikor elkezdődött, kitettek egy kis órát a sarokba, ahol visszafelé számoltak és csak 25 vagy 30 perc ketyegett. Na, gondoltam, ezt féllábon is! :)

 

Amilyen az én formám, ő is pont babát várt, de szerencsére ő néha megállt azért a gyakorlatokkal, nehogy baj legyen. Ilyenkor gyakorlatilag kilépett a képernyőből, be  a szobába és "Abba ne hagyd!" felkiáltásokkal próbált motiválni. Ravaszabb, mint Alexandra, mert egyszerre erősít több mindent, például guggolások közepette még súlyzózol is, amit félliteres palackkal is lehetett volna helyettesíteni, de nekem hirtelen csak egy literes dobozos tejek voltak kéznél, így amikor már leszakadtak a karjaim és letettem a tejeket, azzal nyugtattam magam, hogy eddig úgyis dupla annyival csináltam, így belefér egy kis pihi. Tetszenek a Hrabal-i körmondataim? :) 

 

Szóval ugráltunk majd 30 percet, de  a vége felé kezdtem gyanút fogni... Egyrészt csak ugribugri volt, meg comb-fenék, ilyesmi, de a has például teljesen kimaradt (na nem mintha annyira hiányzott volna). Aztán Rékának volt egy olyan megjegyzése, hogy a következő 20 perc megváltás lesz. Elkezdett zakatolni az agyam. Arra gondol, hogy jót fogok pihenni utána, vagy milyen jó érzés lesz kisportoltan leülni, vagy mire? 

 

Jól gondoljátok! Még volt 20 perc hátra! Persze Réka mondta, hogy ha nem bírjuk, vagy nincs időnk, akkor lehet az egyiket csak, de ha igazán vagányak vagyunk, akkor bizony be kell vállalni, meg gondoljunk a kétrészes fürdőruhánkra. Hűha!

 

Egyébként állandóan "hűházott" az edzés alatt. Elég vicces szövege van amúgy is. Laca persze a pont akkor érkezett meg a gyerekfürdetésből, amikor belső combot csináltam, nyitogattam a lábaimat, amelyek már úgy remegtek, hogy nem is kellett őket mozgatni, maguktól dolgoztak, Réka meg közölte, hogy ha holnap visszautasítjuk a férjünket, akkor azt tolerálnia kell, Laca meg nem értette, mire mondja ezt Réka, nekem meg magyarázni kellett, miközben majdnem kimúltam a szőnyegen.

 

Na szóval lenyomtam az egészet egyben és lehet, hogy még holnap is ő lesz, aztán már újra szeretnék futni, csak nagyon lassan gyógyul a lábam. 

A csütörtök este a retró jegyében telt. A képen látható szereplőkkel ugráltam kitartóan. Az úriember mellett édesanyja tornázott, aki megszégyenítően jobban bírta, mint én.

Elolvastam a munkahelyemen a beszámolóitokat és muszáj volt nekem is csinálnom valamit. Gondoltam, azzal kezdem, hogy haza is gyalog megyek. Közben megterveztem: ajtó kinyit, cucc ledob, gyors átöltözés, asztalt eltolni, hajat összefogni és hadd szóljon! A hajat összefogninál egy kicsit elakadtam, mert egy gyöngyös hajgumit találtam, ami persze elszakadt és úgy pattogott a szőnyegemen, ahogy nekem kellett volna. Összeszedtem, de később azért ráugrottam egyre.

Most szombat van: izomláz a hasamban és a vállamban. Nem kis kínok között jutottam el idáig. Rögtön a bemelegítésnél éreztem már, hogy jójóelégvolt. Egy négyemeletes házban lakom, a harmadikon. Távhő. Szóval az összes sporttevékenységem itthon: bikram: torna, bicikli, aerobik. Legalábbis az elején, aztán a hálószobából engedem be a friss levegőt. Ugrabugra közben meglepődtem, mert azt hittem, hogy sokkal jobban fogom bírni. Csinálni kell, nincs mese! Holnap remélhetőleg megkapom a sztriptíz aerobikot. Ha jó,mindenképp adom Gigus! :) A retró torna ugyan vicces volt, de hanyagolható.

Pénteken munka után Nóri kolléganőmmel lementünk a konditerembe egy háromnegyed órára. Kicsit bolondoztunk és jókat nevettünk, hogy milyen hamar kifognak rajtunk a súlyok és az összes többi kütyű, de megállapítottuk, hogy nagyon jó volt, és még ilyet. Csak zenét kellene levinni, azzal talán könnyebb.A héten háromszor sétáltam haza az irodából. Egyszer pedig be. És az volt a legjobb. Fél 8-kor találkoztunk Kittivel (Szomszim=Szomszédom) a lépcsőházban és nekivágtunk a mínuszoknak. Ő a Bajcsynál dolgozik, én a Kodály köröndnél. Nagyon szeretném, ha megismernétek, mert egy szuperjófej csaj. Azon leszek, hogy csatlakozzon hozzánk, már finoman utaltam is rá… Már több éve rendszeresen sportol, hatalmas szíve van, nagyon okos és nagyon jó humora van. Itt a helye!:) Gyere Szomszi!!!!:)

Jövő héten mennem kell kötelező üzemi vizsgálatra, hogy alkalmas vagyok-e a betöltött munkakör elvégzésére. Megnéztem a kartont és volt egy rész, ami a sportolást firtatta: rendszeres, rendszertelen, nem. Szééégyen, hogy most a helyes válasz az lesz, hogy: nem. Ugyan aktív hetet tudhatok magam mögött (magamhoz képest), de a legnagyobb jóindulattal sem mondhatok mást. Ugye. Vagy? No, de jövőre!:)

És így a végén halkan elsuttogom a bűneimet: pizza, csoki, fánk, magok, cukor a kávéban, esti evés(ek).

..bár Gigussal megbeszéltünk, ha mozgunk, ezek simán beleférnek.:) Szóval akkor most nyomok is egy kis habot a kávémra!:)

Csók csajok és hajrááá!:) 

(Barbi)

 

Nincs...elvitte a cica

 

Futókarrierem pár napja (persze csak rövid időre) derékba tört, amikor egy sérülés (így mondják a nagyok, ugye?) következtében az a fránya cipő feltörte a sarkamat, így kénytelen voltam ma is mezíláb a szőnyegen zsírégetni Béres Alexandrával. Már kezdünk úgymond összeszokni, lassan fejből nyomom a szöveget is, csak kevésbé vagyok mosolygós, mint ő, de lesz ez jobb is!

Mai észrevételeim a következők: nincs hasizmom és ami még viccesebb, nyakizmom sincs. Egyszerűen eltűnt, vagy gyárilag hiányzik, nem tudom. A legnehezebb része az edzésnek, amikor hasizom-gyakorlatot kell csinálni anélkül, hogy fognám a fejem. Ez nekem kettős hendikep, hisz egyik helyen se működik e harántcsíkolt izomszövet. 

Biztosan mindenki előtt van a biológia termek sztárja, Samu a csontváz, de jobb helyeken (például az én szertáramban is, ez itt a reklám helye) megtalálható Lajos is, akin izmokat és belső szerveket is lehet tanulmányozni. Nos, Lajosnak rengeteg nyakizma van és hasizma csak azért nem olyan sok, mert ott mutogatják a belső szerveket is és nem férne el, de egyik oldalon látható és le is szedhető (szegény Lajost egyébként teljesen ki lehet pakolni, mint a bontott csirkét, aztán persze összerakni már nem mindig sikerül a diákoknak).

Először arra fogtam, hogy császármetszésnél elvágták a hasizmaimat, de aztán rájöttem, hogy nekem soha az életben nem is voltak ott izmaim. Életemben nem tudtam kéz nélkül felülni.  A nyakamat meg még sose vágták el, így ott még erre sem tudtam gondolni. :)

Szóval új bónusz célként kitűzöm magam elé a nyak-és hasizom növesztést. 

Szurkoljatok!  

(Gigi)

 

Túl a vizsgán és a heti edzéseken…sajnos Azért sajnálom, hogy hétvégén nem tudok sportolni, szombatra tervezett edzés vizsgaidőszak miatt kimard (mint utólag kiderült nem is lesz, így legalább nem emésztem magam a színtan írásbeli közben, hogy mennyivel jobban élvezném, ha épp a srácokkal rögbiznék)

Tehát összegezve a hetemet: 4 napos sportterápia után nem bírom megemelni a karom a vállam fölé az izomláztól, de megérte. Tegnap sajnos nem volt időm tanulni, mert a reggeli sportterápia után készülnöm kellett a vizsgámra, nem teljesen tartozik ide, de sajnos a suliba nem tudok segítség nélkül bejutni, így mindig jóval hamarabb elindulok, hogy találjak egy pár segítő kezet aki besegít a suliba.

Ma reggel bicajozással kezdtem majd a kedvenc állva tanulás következett, amit ma kicsit elsumákoltam, mivel a folyosó közepén van az állítógép mindig jár arra valaki akit feltarthatok, és tehetem amit nagyon szeretek: beszélek és beszélek … ez megy. De egy órát álldogáltam.

Délután egytől sportterápia, igaz ma rövidített verzió, csak 45 perc első pár percben kezembe akadt egy kosárlabda…dobálgattam palánkra…inkább mellé és mivel kicsit égő volt, hogy egy labda sem akart bemenni a kosárba inkább mentem a talajra. 

Aminek örülök, hogy pár gyakorlatomhoz növeltük a súlyokat, terveim szerint minden nap egy gyakorlatot nehezebb súlyzókkal csinálok, de szigorúan egy feladatnál növelünk, mert nem akarom túlerőltetni magam, sajnos megtapasztaltam milyen amikor ész nélkül edzek.

Kellemes erősítés után most ismét tanulás vár.

Hétvége pihenés, hétfőtől újult erővel nekivágok a feladatoknak!

 

Kellemes hétvégét!

(Marietta)

Nagyon örülünk annak, hogy indulásunk óta mindössze néhány nap telt el és máris boldogan jelenthetjük be, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel holnap 17.00-kor ünnepélyes keretek között megnyitjuk 2. Fittlesz-l termünket. :) Ezt úgy kell elképzelni, mint a nagyobb fitness-termeket, ahol egyszerre több edzés zajlik. A blog jobb oldalán van az ajtó http://fittlesz-l2.blog.hu/ .Válogass az „órák” között, mászkálj át bátran, találd meg a számodra legmegfelelőbb történetet. És suhanj velünk! :)

 Az évet abszolút sportosan indítottam, 2-án és 3-án is a 40 fokos jógateremben töltöttem az estéket, óriási különbséget tapasztalva a két edzés között: a vasárnapi edzésen úgy éreztem végem van, nincs mese, itt helyben kiköpöm a tüdőmet, öt percenként elsötétült minden, még a mély légzés is óriási kihívást jelentett, pedig az egyetlen dolog ami ilyenkor segít, az a levegő. Jó sok, lehetőleg minél lassabban a tüdőbe juttatva. Erre esély nem volt, pihegtem és a túlélésre játszottam, az ászanákból rendre hamarabb kiestem. Mindezek ellenére sem keseredtem el, az ilyen jellegű érzések abszolút előfordulhatnak egy bikram jóga órán, talán nem ittam/aludtam eleget, bármi lehet. Mindenesetre alig vártam, hogy vége legyen és jöhessek másnap, akkor már biztos visszaáll a rend és végigvigyorgom a kínokat. És itt jön a lényeg. EGÉSZEN MÁS ÚGY EDZENI, HOGY LÉTEZIK EZ A BLOG. Hétfőn, miután Barbival az oldal indulásáról beszéltünk, csak ez a dolog járt a fejemben. Belekezdtek a csajok is, szuperül írnak, rám is gondoltak, így biztosan sokkal könnyebb lesz, juhéé, csináljuk! Este én voltam a sztár, fejemben csupa Fittlesz-es ötlettel csináltam végig az órát. Az előző napi szenvedésnek nyoma sem volt, most először dicséretben is részesültem, a pompásan kivitelezettArdha Chandrasana-ért! :)

Az elmúlt két nap munka-tanulás kombójába ugyan nem fért bele a folytatás, de sikerült a másik gyenge pont, a délutáni irodai "unalomcsoki" kihagyása, melyet a szemnek s a szájnak is oly édes Spongyabob  Traubenzuckerrel helyettesítettem. :))

Ezen csodás eredményeken felbuzdulva veszem be ma is a feledhetetlen aromájú bikram padlószőnyeget! ;)  

(Szisz)

 

Csárdás

 

Ma még kíméltem sarkamat, meg mire el tudtam volna indulni futni, mínusz 5 fok alá süllyedt a hőmérséklet, így maradtam Alexandrával.

 

Kicsit szerettem volna izgalmasabbá tenni az edzést, így jeleztem Lacának, hogy mind a két kikölcsönzött filmem megnézem vele, ha végigcsinálja velem a zsírégetést. Két mézesmadzagot is elhúztam előtte: az egyik maga Béres Alexandra, akire eléggé rá van cuppanva (persze csak utánam, meg nem is úgy, tudom). A másik a "zsírégetés", mint vonzerő, hisz már megint rettentő kövérnek érzi magát amiatt, hogy a hasán össze tudja fogni a bőrt. Bevetettem még néhány csábos pillantást is, majd sarokba szorítottam a konyhában és egy "lécci-lécci-lécci"-t duruzsoltam neki, mire őrült nagyvonalúan ennyit mondott: "Na, jó! De csak az elején!"

 

Rávettem, hogy cserélje le azért a farmerét egy macira, majd -- nagy bánatára -- áttekertem a Szandráról készült felvezető fürdőrucis képeket és belekezdtünk.

 

Már a belégzésnél akadt egy kis gondunk, hisz leverte a csillárt. Aztán "vazze, csúszik a lábam" felkiáltással már el is akart osonni, de itt még sikerült tartóztatnom. 

 

A lábemelgetés elég viccesre sikeredett, hisz valami egész elképesztő táncot mutatott be, aminek köze nem volt a sarok- és vádliemelgetéshez. Sejtettem, hogy nehezebb lesz, ha eljő a "hinta". És jött is, mire Laca gyakorlatilag csárdást kezdett járni, még csapkodta is a lábfejét a kezével, én meg fetrengtem a nevetéstől, így a hasizmot is előrevetítettem magamnak. Idáig jutott első körben...

 

A következőkben The Economist-ból fel-fel nézve konstatálta, hogy még mindig szenvedek, kedvesen megdicsért oldalanként ("Sokra nézlek emiatt, Giga!"), majd a hasizomra sikerült visszacsalnom (hátha kockás lesz egyszer). A "rendes" hasizomnál is már hangokat adott ki (sose értem, hogy az edzőteremben a sok pasi minek ordít minden emelésnél, de már az elsőnél is, szerintem iszonyú gáz), de aztán a ferde hasizomnál felkiáltott: "Hú, basszus, ez fáj!", majd faképnél hagyott.

Azért az biztató, hogy Laca simán végigfut egy maratont. Lehet, hogy egyszer nekem is sikerülni fog, ha a zsírégetésben ilyen menő vagyok?

(Gigi)

Szerda este 22:43. Visszaértem edzésről, most kezdem a holnapi vizsgára átismételni a tananyagot. Egy biztos: nem kell ma altatni. 
A délutáni sportterápiában nem csalódtam ( mellékesen megjegyezm nem is lehet, mert az ott dolgozó lányok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő izomzattal távozzak majd innen). 90 perc: kezdtem talajon, hason és háton fekve hátizomra erősítettem, majd kondigépen folytattam. A hason végzett hátizomgyakorlat a legfárasztóbb gyakorlat szerintem, míg a kondigépen vígan megmozgatok 40 kg-t is hason a 2 db 3 kg-os súly is kikészít. De lesz ez még 5kg is :D Miután küzdöttem a talajon jött a kedvenc: a kondigép! Na itt megmutathatom az erőmet. Meg is kaptam a fiúktól, hogy nem szívesen szemtelenkednek velem :)
Sport után lihegtem kicsit a szobámban, utána indultam edzésre. Nagyon élvezem a kosarazást, jó a társaság és próbálnak tanítani a fiúk...több, de inkább kevesebb sikerrel. De igyekszem és bízom benne, hogy képes vagyok megtanulni játszani. Az utolsó fél órámnak nem volt sok értelme...kb annyi, hogy még a csapattársaimat is feltartottam és blokkoltam ahol lehetett...de kedvesen türték a hibáim, remélem így is marad.
Nagyon vártam, hogy visszaérjek a rehabra és lefekhessek, fáradt vagyok.
Kiváncsi vagyok holnap mimben nem lesz izomláz, de nem lesz idő lazsálni...reggel 9-től 90 perc sportterápia!

Éljen a mozgás!
(Szorítsatok csütörtökön 15:00-tól, akkor lesz a vizsgám :D )

Hajrá csajok!

(Marietta)

Könnyed módon indítottam a mozgást. Első Fittlesz-es napomon a rövid távú futkosást választottam a wc és a szoba közt, hála egy valahol benyalt vírusnak. A nap végére mázsásnak tűnt a 9,5 kg-os kisebbik lányom. Aztán másnap rákapcsoltam- elmentünk laborba az előbb említett leányzóval- nagy harc volt, és számomra még edzés is- hiszen hosszú percekig kellett izmokat megfeszítve szorítani a kicsit,hogy ne dobálja magát,míg megpróbálnak kisajtolni belőle a vizsgálathalmazhoz elegendő vért. Szegényem úgy elfáradt a küzdelemben, hogy azonnal el is aludt, amint végeztünk. Így nem buszoztunk, hanem inkább jó tempójú sétába kezdtünk és úgy mentünk vásárolni :) Ha valaki próbált már kis babakocsit tolni a hótól félig letakarított járdán, tudja, hogy azért ez átmozgat rendesen :) Hazafelé azért már busszal jöttünk, de még sétáltunk utána sokat. Este, altatás után elkezdtem a jóga alapokat ismételni. Eredmény: aludtam,mint a bunda és reggelre érzem a combom:) Kis lépés, de lelkesít :)
(Lina)

Kicsit megzavarta a januárra tervezett dolgokat, hogy hétfőn beköltöztem egy rehabilitációs intézetbe. Szeretek itt lenni, mert lehetőségem van kihozni magamból a maximumot...néha többet is, az bánt nagyon, hogy egy seb miatt nem tudok úszni járni, pedig az az egyik kedvenc sportom. 

Első napomon pakoltam...kimaradt a mozgás:( De kedden végre álltam 1 órát. Mivel vizsgaidőszakom van rengeteget kell tanulnom, így míg más ember leül tanulni mert kényelmesebb, én felállok az állítógépbe. Hihetetlen mennyire jól esett, 4hónapja nem álltam. Állás után bicajoztam elektromos biciklin, ami igaz, hogy passzív mozgás, de a lábaimnak elengedhetetlen. Szerdai napom már tartalmasabb, reggel 30 perc bicajozás, utána egy óra állás és ami a legjobb: sportterápia. Ami 90 perc igen erőteljes mozgás, kondigépen és talajon! Ez vár rám ma 13:00-tól. 
Esti programom még a szokásos szerdai kosárlabda edzés :) 2 óra mozgás ismét. Erről még írok a későbbiekben, mert most mennem kell...zeng a korház folyosója: Ebéd!!!
Kell is az energia sport előtt. kicsit megnehezíti a blogolásom, hogy hol van netem hol nincs, mint a mesében...de igyekszem.
Beszéltem ma egy dietetikussal is, szeretnék valami jó kis diétát, de sajnos ez nagyon nehéz nálam, mivel egy gyógyszer miatt eléggé kötött az étrendem, pedig a tervezett egésszséges életmódhoz hozzátartozna a megfelelő étkezés, kiváncsian várom mit alkottak nekem mára. :)

Hajrá csajok :)

(Marietta)

A mai másfél órát nem csak taposással töltöttem a szobabicajon. Színesítettem egy kicsit a programot.  Fülembe hangos zene szólt, a lelkem csak úgy táncolt s közben, míg az egyik részem pihent addig a másikat mozgásban tartottam. Nincs lazsálás! Hátrafelé tekerve a pedálokat hatszor sikeresen teljesen kört rajzoltam a levegőbe, ez öttel több a tegnapinál. Mint beszámoltam korábbi irományomban a teljes körbe tekerés egy bizonyos pontnál eddig megakadt, így onnantól kezdve fáradás után visszafelé csinálom, így jött létre az én saját „taposós” módszerem. A normál előre való bicajozás mozdulatainak imitálása csak visszafelé tekeréssel sikerül, ez annak „köszönhető”, hogy a bal lábam, egyenlőre gyengébb a jobbnál, így teljesen nem tudom lenyomni a nyomnivalót. Viszont a jobbal „húzni” már megy. Vicces látvány lehetek. Főképp mikor elővarázsolom magam mellől a 0,5 literes üveget félig vízzel feltöltve a kezembe kapom és „súlyzózásba” kezdek. A betegség sajátossága, hogy bármi nélkül is képes vagyok – vagy éppen nem vagyok – úgy emelgetni a karomat, mintha több 10 kilóval harcolnék. Néha egy 1,5 literes üdítő ivása is kihívás, amíg tele van. Így nálam akár a távirányító is betölthetné a súly szerepét. J Minden porcikámat átmozgattam fentről lefelé haladva. Majd egy keretet adva a mai edzésnek, ha már taposással kezdtem, ezzel is fejeztem be. Egy igazi mindent bele befejezés volt, ami után azt éreztem, hogy bár nagyon elfáradtam, de igazán kellemes volt. (Fanny) 

 

Máris vannak tapasztalatok

Ma is szerettem volna futni, de "csak" egy 40 perces zsírégetés jött össze Béres Alexandrával. 
Valószínűleg egy - mások számára - teljesen evidens dologra jöttem rá: nem túl okos dolog vadiúj cipőben - magadhoz képest - elsőre sokat futni, még ha Nike is...Beöltöztem, gyerekek apjukkal a kádban, ragtapaszok, gézdarabok a feltört sarkamon...mindhiába. Nagyon fájt. Tudom, már szültem is, és mi ez ahhoz képest, meg Laca szerint gondoljak a rabszolgákra, nekik mennyire fájhatott mindenük, de nem akartam. Nem szerettem volna a tegnapi csodás élményt elrontani, így átöltöztem, levettem a csudacipőt és bekapcsoltam Alexandrát, aki közölte, hogy 3 és fél hónapos terhes, de ennek ellenére úgy nyomta a hasizmot, a hátizmot, az ugribugriról már nem is beszélve, hogy csak azért nem rettegtem végig az edzést, mert tudtam, hogy végig kihordta a babát és azóta már meg is született. Szóval Szandival töltöttük az este egy részét és most is nagyon jól érzem magam...jó dolog ez a sport. (Gigi)

 

...a terveim:

Én azért hagytam abba a sportot többször is, mert meguntam. Arra gondoltam, hogy most akkor szórakoztatom magam. Kipróbálok egy csomó mindent, bikram, spinning stb..

Kértem barátnőktől indokolatlan dvd-ket. Kaptam: retro-torna, tudjátok az a fényes cicanadrág és plüss hajpánt. Ígértek még: sztriptíz aerobik, zumba aerobik, hastánc aerobik. Tényleg, Gigus Neked még milyen van?:) Ez így legalább vicces.

 

Az is jó játék, ha az ember nem száll fel mondjuk a kisföldalattira, hanem sétál. Mi is ezt tettük reggel Szomszikámmal és 45 percen keresztül nagyon jót beszélgettünk. Talpig sminkben, jókat nevetve gyalogoltunk a mínuszban a munkahelyünk felé. Ismételjük.

 

Tegnap még bohóckodtam a súlyzókkal, de ezt ne is vegyétek figyelembe.

 

Eredmény: 

Enyhe izomláz a bicajtól a lábamban és…

Rengeteg nevetés – Gigus a mai beszámolód zseni

Elégedettség

Öröm

 

Egész biztos vagyok benne, ha elkezded olvasni a beszámolókat, megfertőz. Észre sem veszed, de mozogni fogsz. Péter kezdte és lett belőle a Suhanj! Alapítvány és sokan itt vagyunk már. Gondótátok vóna?:)  (Barbi)

Lina vagyok, 28 éves leszek, 2 csodás leányzó boldog anyukája. A két babavárás közt villámgyorsan felszaladt rám 30 kg, aminek az eltüntetésével azóta küzdök. Október óta sikerült a kitűzött 28 kg-ból 7-et leadnom, még torna nélkül - és ez itt a kifogás helye: lányommal együtt göthös köhögősök voltunk -, de ennek vége. Mivel a leadott kilók szerencsére látszanak, az is látszik, hogy bizony torna is kell. :) A bőröm nem szereti a dolgot és jó lenne némi izom a zsír helyére. A konkrét célom: legkésőbb június 7-ig 21 kg-tól megszabadulni szoptatás mellett, betartott 160 ch- os és tejmentes diétával, min. heti háromszori tornával. Mellette jógázni is elkezdek újra, szeretnék megint hajlékony is lenni. :) Arról nem is beszélve, hogy szeretett bátyámnak illő ajándék lenne újra fittnek lenni és futni vele születésnapján egy Szigetkört :)

 

Szisz vagyok, 26 éves, fegyelmezetlen. Én vagyok az, aki mindent akar egyszerre, ebből persze természetszerűleg káosz lesz... Hétköznap 9-11 órát ülök a „könyvelésen”, szombatonként másoddiplomára gyúrok, félévente megspékelem egy-egy vizsgaidőszakkal, de beszélnék egy harmadik nyelvet, közben nem vagyok hajlandó lemondani sem a jó filmekről sem a szépirodalomról, színházról, bulikról, barátokról, családról, sőt a sportról sem... Fél éve a bikram jóga is az életem része, de nagyon sokszor a prioritási sorrendem végére szorul, pedig végre egy sport, ami abszolút boldoggá tesz! Ja, és enni is szeretek, éhesnek lenni nincs idő, ami könnyen megszerezhető azt eszem, átgondoltság nélkül. Szóval nekem (is) egy hiperszuper időbeosztásra és egészségesebb „irodai kajára” kell koncentrálnom, hogy 2011-ben fittebb lehessek! Hajrá lányok! :)

Mariettának hívnak, 26 éves vagyok. 2007 szeptemberében volt egy nagyon súlyos balesetem, ami következtében deréktól lefelé teljesen lebénultam. Kellett pár év hogy megemésszem a történteket, de már megértettem, hogy teljes életem lehet így is, csak nehezebb, mint járóként. Balesetem előtt nem érdekeltek a sportok, még véletlenül sem edzettem, tornáztam, de mára életem egyik legfontosabb része lett a mozgás. Sőt! Talán a legfontosabb, hihetetlen mennyi érdekes embert ismertem már meg e miatt és lett energiám az ÉLETHEZ. Rengeteg tervem van a jövőre nézve, jelenleg kosárlabdázom és rögbizek, de ahhoz hogy bírjam a mindennapi kerekezést elkezdtem edzeni, valamint fontos a lábaim karbantartása így gyógytornára is járok. A cél: fogyni, erősíteni (mind a mozgó és nem mozgó testrészeimet) valamint, valamelyik kerekesszékes sportban sikereket elérni!

2011.01.01. 14 óra 5 perc

 

Fekszem az ágyamban. Hajnali 4-kor sikerült lefeküdnöm. Rengeteg dolog motoszkál a fejemben. Gondolkozom az újévi fogadalmamon, én, aki sosem szoktam megfogadni semmit:

január elsejétől hetente minimum kétszer másfél órát mozogni fogok. Megijedek: gondolom oké, nem baj, még van hét napom, majd elkezdem valamikor. Fejemre húzom a takarót. Eszembe jutnak mondatok: „én már tudom, hogy boldog lesz az újéved...” „nem szeretem a körsmseket, boldog új évet és nagyon jó híreim vannak a Suhanj! Alapítvánnyal kapcsolatban…” Bevillantak képek: http://www.facebook.com/video/video.php?v=451217837093; https://www.youtube.com/watch?v=ojEy2TzzU-M és sorolhatnám a végtelenségig…

 

Engedtem egy forró fürdőt. Felöltöztem.

 

18 óra 10 perc

Megfogom a szobabicajomat, leporolom, betolom a tévé elé és felülök rá.

Kikapcsolom a tévét, bekapcsolom a zenét. Először lassan, majd egyre gyorsabban elkezdek tekerni és mondogatom magamban, hogy megcsinálom, ha törik, ha szakad, új év, új élet! Én, aki a Suhanj! Alapítvány egyik képviselője vagyok, nem tehetem meg, hogy nem mozgok! Én, aki mélyen hiszek ebben az egészben, nem lehetetek ennyire puhány! Egy óra után, még meggyőzőbben kántálom és a végén jön az a bizonyos mámor, hogy igen, megcsináltam! Leküzdöttem magam, és jóóóó!

 

Másnap lementem egy órát sétálni, trappogni a friss hóban, élvezni a levegőt és a mozgást.

 

Most, ahogy a végére érek a beszámolómnak, megfogom a 2 kg-os súlyzóimat, és elkezdem emelgetni. Időről még nem számolok be, ez nem is számít bele az ígéretembe! :) Még a héten jön egy másfél órás alakformálás!:)

 

Jólesik az a sok visszajelzés, amit kapunk Tőletek! Olvassatok minket, drukkoljatok, csatlakozzatok, lájkoljatok!:)

 

Várom az ötleteket, szeretnék sok mindent kipróbálni, a bikramtól kezdve, a spinningen át, a Zumba aerobikig.:) Hetente kétszer, másfél órában.

 

Együtt tényleg könnyebb!:)

 

Ui: holnap gyalog megyek dolgozni Szomszimmal!: 45 perc séta!:)

 

„Csókjaim!”

(Barbi)

  A mai nap volt a legeslegelső...nagyon féltem tőle, szabályosan rettegtem, hisz bevállaltam, mások előtt, a barátaim előtt, akik bíznak bennem. És saját magam miatt is. Nem lehet, hogy annyi mindenkinek sikerül és nekem nem fog. Kérdezgettem, hogy mi a technika, hogyan kell levegőt venni, mikor kell enni előtte, vagy inni, vagy bármi...de nem vett komolyan senki, csak mosolyogtak, hogy majd érzem, meg majd beletanulok... és őrizték a titkot. 
Halogattam egy kicsit, de aztán Fannyra és Barbusra gondoltam, akik már tegnap elkezdték, amikor én még beteg voltam, meg cipőm se volt. Pont most vált le a kis 10 éves sportcipőm talpa, így a Jézuska (Laca megbízásából) futócipőt hozott nekem. Persze nem kalkuláltunk azzal, hogy Nike-ból eggyel nagyobb kell, így egy kis csere-bere után végre ma megérkezett fekete alapon rózsaszín pipával a terep-futócipőm. Kaptam egy jó kis pulcsit is, így nem lehetett több kifogásom. 
Culát szólítottam (jött volna a komondor is, aki a szomszédból átugrott hozzánk, rettegni a petárdák elől), majd kiléptünk az utcára. Gyönyörűen csillogott a hó és egy teremtett lelket sem láttam. A vizsla már vágta üzemmódban cikk-cakkban szelte a pályát, így nem tudtam elkapni a tekintetét egy kis biztatásért, így vettem egy nagy levegőt, és elindultunk. Az utca végéig elég kellemesen el is értünk, figyeltem a légzésemre is (de minek, hisz fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e), majd érezni kezdtem, hogy azért ez nem séta, de nem álltam meg sokáig...Laca útravalója annyi volt, hogy csak arra figyeljek, hogy soha ne álljak meg...így ezt igyekeztem tartani. 
Amikor nem bírtam már, akkor sétáltam egy kicsit, aztán újra futottam...és elmaradt a szúrás az oldalamban és kezdtem élvezni az egészet és fantasztikus volt a levegő és egyszer Péterre gondoltam, aztán  Fannusra, meg Barbusra, meg Lacára, meg Sziszkára és Danira, meg Dénesre is. Meg Trisára, meg Lillára. Aztán volt olyan is, hogy azt kívántam, bárcsak most egy kicsit Flancos hátán vágtázhatnék, de aztán elhatároztam, hogy a héten megjutalmazom magam egy kis lovaglással is, ha ezt most kibírom...
És kibírtam és élveztem is! Na ez az, amit nem hitem volna soha. És nagyon büszke vagyok magamra, úgyhogy jól le is fotóztattam magam, amikor hazaértem. Cula baromi pofátlan módon még csak nem is lihegett, meg is jegyeztem neki, hogy ennyi együttérzés lehetne benne, hogy legalább egy kicsit úgy csinál, mintha elfáradt volna.
Itthon, mint csatából hazatérő vitéz katonát köszöntöttek (Lilus mindig őrült lelkesen üdvözöl), majd benyomtuk életem első tejberizsét, ami ki volt számolva, hogy ekkorra legyen pont megfelelő hőmérsékletű.
Szóval ez volt az első...és ma vasalnom is kellene még, de ez már egy másik - kevésbé izgalmas - történet.

(Gigi)

 Gigi, 33 éves családanya, két nebuló mamája, aki miután világra hozta őket, kissé megváltozott testileg (és persze lelkileg is, vagyis nagyon boldog), időhiányban szenved, de meg akarja oldani, hogy a sport élete részévé váljon, lefogyjon vagy 15 kilót, energikusabb és erősebb legyen, ezért elhatározza, hogy elkezd futni. Először kicsiket, mivel két háznyi távolság után is úgy szúr az oldala, mintha kést mártogatnának bele, de idővel növelni szeretné a távot. Ebben segítségére lesz örökmozgó, kotnyeles vizslája, mint állandó, hűséges kísérő (akiben annyi energia van, hogy egy két órás lovas terep után rohan a labdáért, hogy dobálják neki) és eme blog, ahol drága sporttársai sikerein felbuzdulva nem adhatja föl a küzdelmet, akármennyire nehéz is lesz. Nem nyafog, nem fáradt, csinálja. Mindezt január elsejétől élesben. Hajrá!

 

 Barbi vagyok, 32 éves. Hosszú idő óta a maximális mozgás, amivel büszkélkedhetem: az egér kattintása a monitor mellett. Sokáig újságíróként dolgoztam, most „péeresként” tevékenykedem egy ügynökségnél. Folyamatosan rohanok és eddig meg voltam győződve arról, hogy semmi időm a sportra. Szeretném bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. Január 1-től elhatároztam, hogy hetente minimum kétszer, másfél órát edzeni fogok. Nincs több kifogás! Juhééé! 

 

 

 

   Fanny vagyok, 22 éves. Nem most kezdek barátkozni a rendszeres mozgás gondolatával. Életem nagy részét végigkísérte, sokszor elszántan tettem minden nap magamért, olykor viszont lázadtam és a kisujjamat sem mozdítottam. Egy ideig arra vártam, hogy legyen valaki, akiért érdemes elkezdeni és küzdeni a betegségem ellen. Izomsorvadással születtem, ami a mai orvostudomány szerint gyógyíthatatlan és az izmok leépüléséhez vezet. Meg is érkezett akire vártam, de hamar tovább is állt. Majd rájöttem, nem másért, mint magamért az egészségemért, de legfőképp az életemért kell küzdenem. Gyakran jár a fejembe egy gyermekkoromban rólam készült tanulmány mondata:  „ …a kislány légző izmainak gyengülése az élete végét jelentené… „ Ennek a mondatnak a súlyosságát, egy tüdőgyulladásnál megtapasztaltam. Féltem, hogy nem lesz több lehetőségem átélni sok-sok csodás élményt, s közben haragudtam magamra, hogy ugyan eddig is sokat tettem magamért, de nem eleget. Kerekesszékben élek 16 éve, nem ismerem a lehetetlent, és ez mindenre jellemző. Megjártam 2009-ben Pekinget két barátnőmmel, ahol egy hónapot töltöttünk el őssejt beültetésen. Majd sok munkával, rehabilitációkkal év végére egy járógép segítségével megcsináltam azt, amit az orvosok nem hittek volna: Álltam. Eddigi rekordom másfél óra. A jövőben pedig szeretnék még több „lehetetlen” dologról beszámolni, ezért előre és mozgásra fel!

 

   Céljaim számokban: Egy év alatt összességében 365 órát mozgással fogok tölteni. Legalább 52 alkalommal használatba veszem a szobabiciklimet. A járógépemmel állva egyszer „reklám” nélkül végig nézem a Titanicot, aminek a játék ideje 194 perc. Valamint több mint, 1,5 évtized óta 1 lépést nem tettem a 2 lábamon, de ezt 2011-ben megváltoztatom és 1 év/ 0 lépések számát növelni fogom. J