Rozsdásodások

Kicsit elmaradtam mostanában a bejegyzésekkel, ami nem jelenti azt, hogy lazsáltam, ugyanis futottam, Alexandráztam és a Pilatest is kipróbáltam az elmúlt napokban, csak leírni nem sikerült.

Azért néhány nap kimaradt a múlt héten, ami annak tudható be, hogy három vizsgát nyomtam le 5 nap alatt, így kénytelen voltam kicsit azokra is szánni az estéimből. A vasalás valahogy kimarad mindig...nem is értem, pedig igazából - kövezzetek meg - tulajdonképpen szeretek vasalni, főleg látni azt, hogy fogy az egyik kupac (a vasalatlan) és nő a másik (kivasalt). Na mindegy, nem is erről akartam írni.

Szóval miután kihagytam néhány napot, Szandival is nehezebben ment az edzés...nagyon vártam a végét, fájt mindenem közben...aztán utána persze klassz érzés volt, de amíg odáig eljutottam!

Aztán a futás. Délután öt körül sikerült indulnom, ami - úgy tűnik - a legrosszabb időpont. Mindenki jön haza a munkából, rengeteg autó száguldozik, ami abból a szempontból nagyon gáz, hogy a kutyát mindig be kell hívnom, megfognom, majd vele próbálok kocogni tovább, miközben minden ugrásomnál fojtogatom, ahogy rángatom a nyakörvét. Ennek ő sem örült annyira, úgy láttam. 

Babakocsit tologató anyukák, nagyszülők és rengeteg kutyasétáltató, óriási kutyákkal. A vizsla valamiért úgy érzi, hogy neki ilyenkor engem kell őriznie, így mindenkire felborzolja a szőrét, kihúzza magát, hátha óriásinak és félelmetesnek fog tűnni. Még morog is. Aztán ha csak egy pincsi is közelebb jön, nem is kell, hogy hozzáérjen Culához, az én hős ebem felsikít, felordít és behúzza fülét-farkát, mintha egy oroszlán végső csapását próbálná kivédeni. Ettől minden kutyagazdi bőszen szidni kezdi saját ebét, hogy szegény kis vizslában mekkora kárt okoztak, mire én megnyugtatok mindenkit, hogy a vizslának semmi baja, csak kicsit hisztis. 

Na de a lényeg, hogy ilyenkor sem futunk, meg akkor sem, amikor rozsdás tagjaim egyszerűen nem engedelmeskednek. 

Annyira felidegesítettem magam azon, hogy nem ment aznap a futás, hogy az utolsó métereket úgy tettem meg, hogy berregve megcsíptem a vizsla hátát, mire ő szívinfarktust kapott és hanyatt-homlok elkezdett menekülni, én meg olyan sprintben követtem, hogy majdnem utól is értem a kapuban. Vicces látvány lehettünk a szomszédoknak. Ő mindenesetre ezen a  napon kaparta a kaput, hogy engedjem már be, hagyjam már végre békén a hülyeségeimmel aznapra.

A "Pilates kezdőknek" meg egy óriási csalódás. Majdnem elaludtam közben, pedig a "teljes edzés"-t választottam rögtön elsőre kalandvágyból. Na hát, kaland az nem volt, még nehéz gyakorlatok se, plusz szegény nő, aki a tengerparton mutogatta a gyakorlatokat, baromira idegesített, mert végig idétlenül mosolygott és őrült lassú és uncsi volt az egész. Szóval, ha valaki erre vágyik, akár öribe is övé a dvd. :)

Mindezek ellenére futok és sportolok tovább és erre sarkallok mindenki mást is! Sőt! Mivel egy dekát nem sikerült fogynom, így mától fogyi is van sajna...eltökélt szándékom visszanyerni a régi alakzatomat. :D (Gigi)

Beleadtam Anyait-Apait 

A héten nem brillíroztam, mondhatni sumákoltam. Gyártottam a jobbnál-jobb kifogásokat, hogy ma miért nem. Hétfőn gondoltam, hogy sétálok másfél órát, mert ez még nagyon jól jöhet, be lehet dobni a beígért mozgás egyik felének. Hát, kapóra jött. Most vasárnap este van. Anyuéknál voltam egész nap, dőltem jobbra és balra. Aztán bevillant egy kép, hogy mi lenne, ha befűzném Anyát is, hogy tornázzon velem, mert az jó Neki és nekem is. Így is lett. Apát megkértem, hogy keressen egy jó kis dvd-t, előkészítette a terepet, mi pedig Anyával nekikezdtünk. Hamar jött is a sikerélmény, egy nagyon kellemes, nyújtó, izmokat megdolgoztató és közben feszültségoldó torna volt. Pont másfél óra. Hát így adtam bele Anyait-Apait, de jövő héten ígérem, szorgalmasabb leszek.

Ami még segített abban, hogy vasárnap nekikezdjek a tornának, hogy szombaton elolvastam Gigus beszámolóját és tök nagy kedvet csinált a mozgáshoz. Jókat nevettem és persze el is szégyelltem magam, hogy én milyen lusta vagyok, bezzeg ő két gyerek mellett is nyomja.

Ésésés ami még őrült erővel hatott rám, naná, hogy Fannus. Apukám átírta dvd-re az ő gyerekkori VHS kazettáit. Kíváncsiságból belenézetem. Nem tudtam abbahagyni. Képzeljétek azt el(a fenti kép segít), amikor Fannus, fent áll a dobogó legfelső fokán nagymamája karjaiban, neki szól a zene, mindenki tapsol, mert egy úszóversenyen ő is elindult és nagy erőfeszítés árán, de végigússza a távot. Szuper vagy Leklekem! Ezt eddig is tudtam, de most már még jobban tudom!:)  (Barbi)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.