Igen, tudom. Nagyon elmaradtam a beszámolókkal. Most, hogy nincs kifogás arra, hogy miért nem mozgok, lesz arra, hogy miért nem írok. Na jó, nem magyarázkodom. Szerencsére csak a blog megírásával linkeltem, nem pedig a mozgással. Az elmúlt két hét a szobabicikliről és a súlyzókról szólt illetve a nagy sétákról.  A tornát most egy kicsit háttérbe szorítottam, mert nem volt türelmem hozzá, valahogy túl lassú volt. Pedig tényleg nagyon jó, szóval hamarosan visszatérek, ha egy kicsit kevésbé pörgök. A séta viszont mindig nagyon jólesik. Szeretem nézni az embereket, a várost, élvezem, ahogy az irodából kilépve belecsöppenek az eseményekkel teli utcai forgatagba. A ligeten keresztül megyek haza, ahol sok futóval találkozom, és mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy miért nem vagyok képes én is rávenni magam a futásra. Nem baj, most ezzel nem is foglalkozom, így is nagyon szép az, amit kitűztem: hetente kétszer másfél óra mozgás. Amúgy is úgy képzelem, mint a fogorvosparámat. Egyszer csak elmúlik és nem értem majd, mi volt ez az áttörhetetlen fal.

Élvezem a mozgást, nem mondom, hogy mindig van kedvem felpattanni a cangára majd emelgetni a súlyzókat, de megéri, mert nagyon jót tesz. Itt fontos megjegyeznem, hogy nem a kilók csökkennek (sőt!), hanem fizikálisan és mentálisan érzem jobban magam. Sajna, baromi jófej voltam magamhoz, mondván, hogy úgyis mozogsz Barbi, egyél bármit, ha megkívánod. Aha. Hát nem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.